ING
Kolossváry Judittal 2010-től 2012-ig dolgoztam együtt, az akkori nevén ING, most ismét NN holland biztosítóban.
Én a legnagyobb régió vezetője voltam, Judit pedig mester coachként csatlakozott hozzánk, feladata a unit managerek és igazgatók fejlesztése volt a hozzám tartozó hét igazgatóságon.
Hamarosan kiderült, hogy Juditnak komoly tréneri tapasztalatai is vannak, hiszen a Citibankban a saját régióját fejlesztette. Bár nem tartozott szorosan a feladatai közé, közös megegyezéssel ezekre a készségeire is támaszkodtam a régióban.
Az igazgatók, akik addig nem ismerték a coachingot, komoly ellenállással és fenntartással fogadták ezt a fejlesztési módszert, mert úgy gondolták, elég régóta igazgatók már, hogy tudná őket egy külsős ember fejleszteni, aki alig konyít valamit a biztosításhoz. Judit kivétel nélkül mindegyikük bizalmát hamar elnyerte, és valamennyien ragaszkodtak ezekhez az ülésekhez.
Egyéni eredményei közül különösen kettőt emelnék ki: egyik vidéki igazgatóságomon a nyugdíj előtt álló - intelligens, nagy szaktudású, ám konfliktuskerülő - igazgatómat szinte összeesküvés jelleggel félre akarták állítani. Támadták magánéleti és szakmai területen is. Judit három hónap alatt megszilárdította az igazgató tekintélyét, és megzabolázta a Unit managereket. Egy másik vidéki igazgatóságon volt néhány "értékesítési guru", kiskirály, de a régiós versenyben elengedhetetlen volt a többi "alvó" munkatárs aktivizálása. Ezen a tréningen személyesen is jelen voltam, és tanúja voltam, ahogy Judit játékos helyzetgyakorlatokkal felrázta, heyzetbe hozta, aktivizálta a korábban "ellenállókat".
Személy szerint is sokat beszélgettem Judittal, mély emberismerete és szakmai elkötelezettsége sok komoly döntésemben segített.
Röviden aki Judittal dolgozik nyert ügye van.
Kovácsné Timár Ildikó,
az ING volt régióigazgatója